A rejtélyes Voynich-kézirat tulajdonosáról és megtalálójáról, a lengyel-amerikai antikvárius Wilfrid Michael Voynichról kapta nevét, aki Petrus Bekxs jezsuita pap magánkönyvtárából vásárolta ki a furcsa művet még 1912-ben, Olaszországban.

A több száz éves könyv végül sok-sok állomás érintésével a Yale Egyetemen kötött ki, ahol máig nyelvészek hada töri a fejét kódolt szövegének megfejtésén.

A Voynich-kézirat formátumát tekintve egy 15x23 cm-es, jelentéktelen kis könyv, sötétszürke borítóval és 235 kéziratos lappal. Beletekintve azonban minden oldala rejtélyek sorát és kérdések százait veti fel.

A nyelvészek és hivatásos kódfejtők kitartó munkája ellenére a kézirat szövege máig merő homály, pedig megértését számtalan színes ábra is segíti. A rajzok alapján a mű hat különféle témát taglal: herbáriumi, asztronómiai, biológiai, kozmológiai, gyógyszerészeti és alkímiai receptgyűjtemény fejezetre oszlik.

Ennyi információból kiindulva azt hihetnénk, gyerekjáték a könyv megfejtése, csakhogy a szöveg jelrendszere teljesen egyedülálló a kriptológia - a titkosítás, kódfejtés tudománya - történetében.

Annyi bizonyos, hogy a szöveg lúdtollal, balról jobbra íródott. A vonalvezetés íve és sebessége arra utal, hogy szerzője nem piszmogó kalligráfusként rajzolta meg a 170 ezer különféle írásjelet, hanem hozzáértően, lendületes zsinórírással rótta sorait.

Maga a szöveg 35 ezer rövidebb-hosszabb szóra, szóközre és címsorra tagolódik, vagyis szerkezetileg erősen rokonítható a természetes nyelvekkel. A betűk ugyan a 15. századi európai ábécét idézik, de a kódolt írás egy nyelvhez se köthető tisztán. A legkülönfélébb hangtani törvényeket vegyíti, így a mű ugyanúgy lehet arab vagy ázsiai, mint európai nyelvű, sőt, akár mesterséges nyelv is.

A Voynich-kéziratban nemcsak a kódolt nyelv az egyetlen feltörésre váró kemény dió, ott van még a szerzőség és eredet kérdése is. Ezzel kapcsolatban kész káosz uralkodik a szakirodalomban, legalább tíz különféle tudós, alkimista, író és utazó nevét előcitálták már. A kódtörők mindegyike más-más elmélettel állt elő, egyesek szerint a 13. századi ferences szerzetes, Roger Bacon a titokzatos szerző, de vannak, akik Edward Kelley önjelölt médiumot, a királyi orvos Jacobus Sinapiust, a titkosíró Raphael Mnisovskyt vagy az alkimista Cornelius Drebbelt sejtik a kézirat mögött.

Az is felmerült, hogy a könyv több ember műve, mivel egy amerikai tengerészeti kódfejtő két különböző dialektust különített el a szövegben. A legvadabb teóriák szerint a szerző önkívületi rohamban írta érthetetlen halandzsáját, sőt, vannak, akik a földönkívüliek művének tartják a könyvet.

Akárhogy is, a mű eredeti és tudatos munkának tűnik, amit - a feltételezések szerint - azért kódolt a szerzője ilyen műgonddal, hogy olvashatatlanná tegye alkimista feljegyzéseit, az örök élet receptjét és a bölcsek kövének előállítási módját.

A kódtörés nehézsége természetesen felvetette annak lehetőségét is, hogy a kézirat csak egy ügyes hamisítvány. Ennek a hipotézisnek viszont ellentmond a mű szabályossága, ráadásul felveti a kérdést, hogy mégis miért alkotott volna meg bárki is egy bonyolult és időigényes módszert arra, hogy megírjon egy se füle-se farka szöveget. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a könyv az elkövetkező 500 évre is elég munkát ad a nyelvészeknek és kódtörőknek.

Fotók: slangfromchaos.files.wordpress.com, zodiakus.matrixseite.de, ariva.de, cogitz.files.wordpress.com, aenigmaunveiled.wordpress.com