A falu, ami csak tízévenként látszik
Olaszország Atlantiszának is nevezik Fabricche di Caregginét, mely, ha épp látszik, kísérteties látványt nyújt.
Szerző: Székely Sarolta
Forrás: Femina.hu
2010. december 7.
Súlyos
tragédiákat átélő települések szerte a világban találhatók, hiszen hol a
szeizmikus földmozgások, hol egy közelben lévő aktív vulkán, hol pedig a
víz teszi tönkre évtizedek munkáját. Az egykori boldog életek
maradványai pedig szomorú mementóként maradnak meg az utókor számára,
így akár idegen országokban is ismertté téve a valaha volt egyszerű,
átlagos falvak nevét.
A
természet munkálkodása ellen sokszor a modern korban is tehetetlenek az
emberek, olykor azonban nem ez jelenti a veszélyt, sokkal inkább a pénz
és a hatalom mámora, melynek hódolva sokan szinte játszi könnyedséggel
áldoznak fel életközösségeket. Ez történt a következő, egykori település
esetében is.
Toscana egykori gyöngyszeme
Fabricche
di Careggine története az 1300-as évekig nyúlik vissza, ugyanis
ekkortájt érkeztek brescai kovácsok a területre, hogy egy vasöntödét
nyissanak, mely köré szerveződött később az itteni élet is. Ebben az
időben épült meg a Via Vandelli út is, mely precíz mérnöki munka csodás
megvalósulása volt. Az út a Tirrén-tengert kötötte össze a
Padana-síksággal, ezzel a település infrastruktúrája is nagyot lépett
előre, hisz kereskedelmi útvonallá is vált egészen addig, míg a
karbantartás hiánya miatt teljesen szét nem esett.
Ez oda vezetett, hogy az 1800-as évek elején bezárt a helyi vasmű, és a
korábbi, jólétben telt évek után a szegénység és nyomorúság évszázada
következett. A vasipari munkákhoz értő lakosságnak az ősi mesterségekhez
kellett fordulnia, hogy megbirkózzon az éhínséggel - a helyiek a
mezőgazdaságban és a pásztorkodásban látták a reményt.
A 20. század legelején a helyi gazdaság hirtelen fellendült a közelben
nyíló márványbányáknak köszönhetően, melyek kiszolgálása céljából az
Edron-folyón vízierőművet is építettek. Így a lakosok felhagytak az
addigi mezőgazdasági tevékenységgel, és a bányákban vállaltak munkát. A
terület ipari és gazdasági fellendülése rohamos fejlődésnek indult.
Fantomfaluvá vált
A
jólét azonban nem tartott túl sokáig Fabricche di Careggine lakói
számára. 1941-ben a Selt-Valdarno - napjainkban ENEL néven működő -
vízierőmű-vállalat megkezdte egy, az Edron-folyónál épített erőművek
működését segítő duzzasztógát építését, 1947 és 1953 között pedig el is
készült a 92 méter magas, 32 ezer köbméter víz megtartására képes gát.
Ennek az ára a völgy és egyben Fabricche település elöntése volt,
melynek lakossága ebben az időben 146 főt számlált, akiknek az otthont
jelentő 32 házat el kellett hagyniuk.
A
középkori kis csendes falu utcái mentén kőházak sorakoztak, emellett a
közelben egy háromlyukú kőhíddal és 1590 óta saját, román stílusú
templommal is rendelkezett, mely a San Teodoro nevet viselte. Az
épületek és az emlékek nem vesztek azonban végleg a feledés homályába, a
mesterségesen kialakított tó vizét ugyanis tízévente egyszer leengedik
tisztítás céljából, ilyenkor pedig újra előbukkannak a megüresedett
házak, a temető és a templom is láthatóvá válik, és újra megcsillan a
napfény a falakon.
Pár év múlva újra felszínre kerül
A
különleges falu megóvása miatt, illetve azért, hogy a turisták ne csak
tízévente lássák, felmerült az ötlet, hogy egy hatalmas üvegkupolát
építenek köré, ám erre máig minimális az esély.
Arra azonban már nagyobb, hogy egy műanyag csővel kerítsék körbe a
települést, mellyel megvalósítják az állandó kivilágítást, ezzel együtt
pedig a víz alatt is láthatóvá válnak Fabricche di Careggine házai. De
addig is, 2014-ben várható a tó vizének újabb leeresztése, mely minden
bizonnyal ismét szép számban vonzza majd az utazókat.
Képek: www.ursea.it; www.panoramio.com, Aandrea Riberti
Kapcsolódó hírek:
Mamutot fogyasztó ősemberek táborhelyét tárják fel Magyarországon.
Amit titokban tart a Vatikán évszázadok óta.
Rendkívüli maja lelet az ördögi piramisban.
A legfurcsább állatok.