A Potala palota

A Potala-palota (szanszkrit neve: Buddha hegye) hatalmas épületegyüttese a Kínai Népköztársaság, Tibeti autonóm tartományában, Lhásza városától nyugatra emelkedő sziklás Vörös-domb tetején, 3630 méteres magasságban áll. A lhászai városközponttól nyugatra helyezkedik el, 13 emeletes építmény, magassága megközelítőleg 118 méter, összterülete 130 ezer négyzetméter, és állítólag pontosan 999 szobából áll. A Potala egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a Buddha reinkarnációjának tartott s ezért istenként tisztelt dalai lámának (az ember, akinek bölcsessége olyan mély, mint az óceán) a rezidenciája volt. Az UNESCO 1994-ben a Világörökség részének nyilvánította, mivel „egyszerre erőd, templom, kolostor és iskola, a régió politikai és vallási életének epicentruma, a tibeti művészet magas színvonalának csodálatos példája.” E rendkívüli építmény köré az idők során számtalan legenda szövődött, amelyek kialakulásához hozzájárult a palota csodálatos fekvése és elzártsága.

A palota helye Kínában

A Himalája gleccserektől csillogó északi lejtőjén fekvő, nehezen megközelíthető Tibet időtlen idők óta a meditáció és az aszkézis földje. A 19. századot megelőzően igen kevés utazó jutott el ide, majd 1904 után lezárták a határokat a külföldi látogatók előtt. 1951-ben, amikor a kommunista Kína fennhatósága alá vonta Tibetet, a korábbi viszonylagos függetlenségért folyó felkelések tovább erősítették elszigeteltségét. A 14. dalai láma, Tendzin Gyaco 1959-ben kényszerűségből elhagyta a Potalát és az indiai Dharamszalába menekült. A tibeti buddhizmus feje, bár száműzetésben él, az egyik legtiszteltebb politikai vezető. 1989-ben Nobel-békedíjat kapott.

Sztúpák a palota előtt

A Potala-palota ma, múzeum és zarándokhely; labirintusszerű helyiségeit, szentélyeit számtalan ajtó folyosó és lépcső kapcsolja egymáshoz. Termeit és hosszú galériáit a lámaista művészet, ragyogó színekben pompázó faliképei és színes selyemhímzései borítják, valamint közel kétszázezer szobor díszíti. „Naponta több ezer turista és zarándok keresi fel a palotát, bejutnia azonban mindennap csak a legszerencsésebb első 1600 nem tibeti turistának, illetve háromezer tibeti zarándoknak sikerülhet. A hatalmas emberáradat ugyanis állítólag már veszélyezteti a műemléket, s ezért a hatóságok korlátozzák a látogatók számát.”

Története:

A tibeti néphit szerint a Dél-India egyik szent helyéről – Buddha hegye, azaz Potala – elnevezett palota az istenek műve és csodálatos módon egyetlen éjszaka alatt épült fel.
A palota valódi története a 7. században kezdődött, amikor Tibet harcos királya Szongcen Gampo (i. sz. 613-650 körül) a végtelen kopár fennsíknak ezt a félreeső helyét választotta, hogy felépítse fővárosát. Ő emelte a Vörös-dombon (Marpo-ri) az első palotát 637-ben, a kínai Tang-dinasztiabeli Vencseng hercegnővel kötött házasságkötése idején. A palotát hármas védőfal vette körbe, 999 szobából állt és a dombtetőn egy további magában álló helyiség tartozott hozzá. Halála után az épület, vallási központ lett, ahol a szerzetesek nyugodtan meditálhattak, és tanulhattak.
Szongcen Gampo honosította meg Tibetben a buddhizmust. A buddhizmus jellegzetesen tibeti vállfaja a lámaizmus, vagy más néven vadzsrajána – „villámkerék”–, amely magába olvasztotta a Himalájában elterjedt animista és samanista elemeket is magában hordozó ősi bon hitet. A tibeti buddhizmus a Tibeti-fennsík és a hozzá kapcsolódó területek, a Himalája magasabb vonulatai: India, Nepál és Bhután, továbbá Mongólia és Kelet-Oroszország (Burjátföld és Tuva) uralkodó vallása. A lámaizmus ma már az egész világon ismert; kisebb vallási közösségekben minden földrészen megtalálható. Terjedésében jelentős szerepe van a rend elüldözött vallási vezetőjének.

A szikrázó „aranytetők”

Ez a palota a 9. században villámcsapás miatt kigyulladt és szinte teljesen leégett, később a mongolokkal vívott háborúk rongálták. Az első palota ezer helyiségéből csupán kettő, Dharma hercegének barlangja és Avalokitesvara Buddha-szentélye maradt épen. A 14. században a mongol uralkodó Altan kán a gelugpa („sárgasapkás”) szekta vezetőjét a dalai láma címmel ruházta fel, így 1391-től a mindenkori dalai láma lett Tibet politikai és spirituális vezetője. A kormányzat növekvő igényei szerint többször is átépítették a palota épületegyüttesét. Az utolsó átalakítás az ötödik dalai láma rendeletére 1645 és 1694 között zajlott, ekkor alakult ki Potala mai arculata. Loszang Gyaco „a dalai lámák közül elsőként ellátogatott a kínai fővárosba 1653-ban. A Csing-dinasztiabeli Shunzhi császártól főnemesi rangot kapott, s hazatérve a Drepung kolostorból a Potalába, pontosabban annak egyik főépületébe, az elsőnek elkészült Fehér palotába helyezte át a székhelyét.”

A fehér palota

Ekkortól számítva a dalai láma hivatalosan, császári engedéllyel a vallási mellett a közjogi hatalmat is gyakorolta Tibetben. A Potala spirituális központja, az ún. Vörös palota Lodzang Gjaco halála után 12 évvel, 1694-ben készült el.

Az egykori dalai láma lakosztálya

A Poltala-palota mindenekelőtt a dalai lámák székhelye volt, akik mint istenkirályok több mint 500 évig (1391-1950) uralkodtak Tibetben, Avalokitesvara bódhiszattava a könyörület buddhista megtestesítőjének reinkarnált testeként. Tibet kínai megszállásakor (1950), a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco mindössze 15 éves volt. 1959-ig korlátozott mértékben gyakorolhatta hatalmát majd egy sikertelen felkelés után 80 000 hívével együtt Indiába menekült. Dharamszalában megalapította az emigráns kormányt (Őszentsége a Dalai Láma Központi Tibeti Adminisztrációja) és a Namgyal-kolostorban rendezte be új rezidenciáját.