Érdekességek a világból klub

Érdekességek a világból klub hírei

Az „Alagút”.

12 éve | Pánczél Miklósné | 0 hozzászólás

Az „Alagút”.
A szerző: Szerző: Fekete Norbert cikke és a neten található egyéb információk alapján:

Az alagút keleti bejárata a Duna felől, 2007. augusztus 23.

Elhelyezkedése: Várhegy.
Funkció: közúti alagút.
Teljes hosszúság: 350 m.
Sávok száma: 2.
Építés kezdete: 1853.
Átadás ideje: 1857. április 30.

A XIX. század elejétől már több terv is napvilágot látott egy Pestet és Budát összekötő állandó Duna-híd megépítésére. Ezen híd számára olyan terület kerülhetett számításba, mely könnyen megközelíthető, nincs még beépítve és a város központjához is viszonylag közel esik. Két ilyen hely merült fel: az egyik a mai Március 15. tér és a Tabán, a másik pedig a mai Roosevelt tér és a Várhegy közötti terület. Az előbbinél ugyan kisebb volt a távolság a két part között, de az összeszűkülő meder okozta sebes vízfolyás, valamint a felfakadó források a munkálatokat jelentősen megnehezítették volna. A döntés a várhegyi változatra esett, így azonban a leendő híd megközelítése a Víziváros, a Tabán és a Krisztinaváros felől elég kényelmetlen lett volna, mivel előbb a Várba kellett volna feljutni onnan pedig le a budai hídfőhöz.
1837-ben Novák Dániel mérnök tett javaslatot arra, hogy Pestet és Budát egy alagúttal kössék össze. Ez az alagút egy lejtős bevágással indult volna a krisztinavárosi plébániatemplom mellől és a Duna alatt átívelve Pesten a Mázsa (ma Mérleg) utcánál bukkant volna felszínre. Annak ellenére, hogy ez idő tájt már épült a londoni Temze-alagút, ezt a tervet megvalósíthatatlannak tartották, így szerzője egy évvel később egy szerényebb változattal állt elő. Technikai utóirat a pesti árvízről szóló jelentéshez címmel jelent meg Nováknak a Pester Handels-zeitungban egy alagútterve, mely már csupán a Vízivárost és a Duna-partot kötötte volna össze, a később megépült alagútéval majdnem azonos nyomvonalon. Ez az újabb terv is a Temze-alagútra emlékeztetett: az egyik változatban két, egyirányú alagutat javasolt egymás mellé, melyet közös kapuzat fog össze. Megépítése mellett Novák a következőképpen érvelt: „Ami az én ajánlatomat illeti, nevezetesen azt, hogy egy- vagy kétpilléres állandó híd épüljön Buda és Pest között valahol a mostani cs. kir. élelmezési raktár tájékán, s ehhez folytatólagosan utat vágjanak a híd testével egy szintben a Várhegy alatt, s át a Krisztinavárosba, …ez annál kívánatosabb volna, mert az eddiginél magasabb vízállás esetén a hidat a budai oldalon az elővárosok felől alig lehet megközelíteni. Ha ilyenkor például a vízállás 20 lábnyira emelkedik a nulla vízszint fölé, már csak a Várhegyen át tudnak a hídhoz jutni.”
1842-ben gróf Széchenyi István javasolta a Várhegy keresztülfúrását a Lánchíd budai hídfőjénél.
Jókai Mór így írt az alagút építésének ötletéről 1847-ben: "A budai várhegy keresztülfuratik, éppen a Lánchíddal szemközt, ezentúl a Krisztina városba egyenes úton fogunk juthatni. A dolog több mint bizonyos, a terv kész, az egylet megalakult, a kivitel gyerekség. A kiállítás ragyogó, a Tunnel mesésfényű leend, oldalt pompás kirakatok, boltok, minden készen van, csupán az nincs még elhatározva, hogy kívülről kezdjenek-e el hozzá, vagy belülről.
1845-ben fogadták el a végleges tervet, ami hasonlított Novákéra, de Clark mérnöktől származik. Hogy valójában melyik Clarknak a terve, arra még a mai napig nem derítettek fény a tudományos kutatások. Korábban Clark Ádámot gondolták az ötlet gazdájának, ám Darvas István 1946-os munkájában azonban William Tierney Clarknak tulajdonította azt, és számos meggyőző érvet sorolt fel mellette.

Adam Clark Barabás Miklós: William Tierney Clark
Nem hitték el Clark Ádámnak, hogy meg tudja építeni, pedig az Alagút az első tervek alapján még a Duna alatt is átment volna. Lakás van benne, de bálterem és pláza nincs. 155 éves a budai Váralagút.
Pedig majdnem beférne a Lánchíd.
Vagy Várhegy-alagút, de leginkább csak Alagút. Nem csoda, hogy ezt a köznevet ennyire kisajátította a budapestiek dialektusában ez a másfélszáz éves építmény. Az igazi világvárosoktól eltérően a magyar fővárosban azóta sem épült fontos közúti alagút - ezek hiányát a közlekedők manapság naponta átélhetik.
Még a Lánchíd előtti elképzelések szerint az alagút nemcsak a Várhegy, hanem a Duna alatt is átment volna, a mai Mérleg utcánál tervezték a pesti kijáratot.
Az Alagutat végül négy évvel a Lánchíd átadása után kezdték építeni, hogy az első állandó átkelőt a Krisztinaváros felől is könnyedén meg lehessen közelíteni, ne kelljen átkaptatni a hegyen. Bár 16 év telt el kettejük megnyitása között, a városlakókban azóta is annyira szerves egységet alkot a két építmény, hogy elterjedt a mondás, eső esetén a Lánchidat betolják az alagútba. Ez egyébként nem igaz, de 30 méter híján a híd beférne a 350 méter hosszú alagútba. Ahogy a Lánchíd építését is kétkedők morajlása kísérte, az alagutat sem volt egyszerű keresztülverni, a hozzá nem értő korabeli városvezetésen, a gyanakvó pesti polgárokon és rettegő bécsi bürokratákon.
Terroristák, gyarmatosítók
Akkor már létezett a Temze alatt egy alagút Londonban, amit egyszerre két irányból kezdtek fúrni, de a Pest-Budai Helytartótanács kételkedett abban, hogy az építők középen találkozni fognak. Ezért előírta, hogy Clark Ádáméknak egy körülbelül másfél méter átmérőjű próbaalagutat kell építeni, „annak kimutatására, hogy létesíthető-e a terv, avagy nem”. Ez később nem jelentett plusz költséget, mert a mindenkit megnyugtató, elkészült járatot szélesítették tovább a mai méreteire.
Bár Ferencz József 800 mázsa lőport adományozott a robbantásokhoz, osztrák hivatalnokok folyamatosan attól rettegtek, hogy a különböző járatokon és kürtőkön keresztül könnyen bejuthatnak a merénylők a Budavári Palotába. x évvel a 48-as forradalom után azért ez nem volt megalapozatlan félelem. Emiatt az elkészült próbaalagutat vasrácsokkal kellett lezárni.
A kiegyezést ellenző magyarok viszont éppen egy újabb osztrák ármányt sejtettek amögött, hogy az építők viszonylag könnyedén megkapták a szükséges engedélyeket, és különben is, amiben Bécs keze van, abból csak baj lehet – vélték.

Az építés emléke.
A Várhegyet hét és fél hónap leforgása alatt fúrták át 9,5 méter szélesen, és 349,66 méter hosszan. A középen csupán 7,83 méteres magasság a világítás érdekében a bejáratokig 10,6 méterre nő. Bent ennek ellenére is szükség volt gázlámpákra. Az Alagút 1,8 százalékkal, 6,1 métert lejt a Duna felé, ami a vízelvezetést megoldja. A 82–100 cm vastag patkó alakú téglaboltozatot később csempével borították, a kifejtett követ pedig eladták a dunai rakpart építéséhez. A klasszicista keleti homlokzatot Clark, a romantikus nyugati kaput Frey Lajos tervezte. A teljes munka 524 ezer forintot tett ki.

A keleti kapu 1903-ban. A nyugati kapu az átépítés után Konyhakert is van.

Még javában fúrtak-faragtak a hegy gyomrában, de a lelkes Pest-Budai közönséget már engedték átkelni, és dacára a pornak és zajnak sokan éltek a lehetőséggel, pláne, hogy a hivatalos megnyitóig ezt ingyen tehették meg. Később, a Lánchídhoz hasonlóan, 1918-ig az Alagút bejáratánál is vámot kellett fizetni, de a jómódú közönség köreiben így is az egyik legsikkesebb elfoglaltság lett átkocsikázni a hegy alatt, főleg este, a gázlámpák fényénél.
1857. április 30-án a kocsi forgalom számára is megnyitották az alagutat, bár ekkor a kapuzatok még nem voltak készen. Ettől a naptól kezdve minden áthaladónak kellett fizetnie: a gyalogosok egy krajcárt, az egylovas kocsik tulajdonosai három, a kétlovas kocsik tulajdonosai pedig hat krajcárt voltak kötelesek adni a vámszedőnek. Még ezen kis összegekből is szép jövedelem folyt be, az első két hónapban 5968 forinttal gazdagította a tulajdonosokat.
A jómódú pesti és budai polgárok körében egyhamar divattá vált a Várhegy alatti átkocsizás. De mások is szívesen keresték fel az alagutat, főleg estefelé, amikor a gázlámpák a környéket is ragyogó fénnyel árasztották el.
Teljesen csak 1858 után készült el az építmény. Ekkorra Clark Ádám már csak kisebb munkákat vállalt el, mert visszavonult és a családjának élt. Az alagút kapuzatait Reitter Ferenc, a budapesti rakpartok kiépítője fejezte be, feltehetőleg az angol mérnök korábbi tervei alapján. A Helytartótanács lemondott a vasrácsokról, a dunai kapuzat pedig az egyszerű, nemes vonalvezetésével Pest-Buda díszévé vált.
A századfordulón áttértek a gázvilágításra, majd 1915-től a villanyvilágításra.
1918-ban az áthaladásért kötelezően fizetendő díjat eltörölték, majd 1919-ben az úttestet eredetileg borító fakockákat kiskockakőre cserélték.

A mai világítás.
1944-ben a német SS és a nyilasok az Alagútban harcálláspontot rendeztek be, melyhez a Szent György téri aknát is felhasználták. A háborúban az építmény megsérült, helyreállítására 1949-ben került sor. A nyugati kaput Benkhard Ágost tervei után rekonstruálták. Ekkor aszfaltozták le az utat, valamint a 6 méteres útpályát 6,90 méterre szélesítették az északi járda megszüntetésével.
1973-ban az alagutat Buda, Pest és Óbuda egyesítésének centenáriumára felújították és korszerűsítették: 9 cm vastag acélbetétes torkrét (lövellt) vízzáró betonréteggel, üvegmozaik-burkolattal, új szellőző berendezéssel látták el, utóbbi középen, a párhuzamos tárón át percenként 2600 köbméter levegőt nyom ki, mivel a gépjárművek már-már elviselhetetlenné tették a lélegzést odabent. A rétegvíz elvezetésére csőhálózatot építettek ki.

Az átépítés emlékére.
Ma már nem annyira menő dolog az Alagúton gyalog átkelni, annál érdekesebb viszont az Alagútban található lakás, amihez még egy konyhakert is tartozik.
Az Alagút suttogója.
A konyhakertet nem használja, és rossz állapota miatt, egyelőre a kétszintes lakást sem Fazekas János. A Lánchíd hídmestere, aki egyben alagútmester is, csak az egyik földszinti irodát lakja. Pedig az egyik legmenőbb budai lakásban nőtt fel, édesapja volt ugyanis az előző hídmester, aki pedig az ő apjától örökölte ezt a különleges hivatást.

Fazekas János a híd- és alagútmester. (Fotó: Kummer János)
A híd-, illetve alagútmester rendszeresen ellenőrzi az építményt, figyeli, milyen állapotban vannak a beázások, repedések, rendesen üzemel-e a szellőztetés – János tényleg együtt lélegzik az Alagúttal.

Az alagút és a Clark Ádám tér.

Mivel a Clark Ádám téri kapu oldalában van az irodája ajtaja, munkaidőben rendszeresen toppannak be hozzá turisták, akik a feljáratot keresik a Várba. Nem is sejtik, hogy jól sejtik: az alagút szellőzését több akna és kürtő is biztosítja, egy részüknek a Várban, egyiknek pedig éppen a Sándor-palota pincéjében van a vége, napjainkban befalazva.
Pláza is lehetett volna.
A növekvő autóforgalom miatt, 1975-ben három hatalmas bányaventillátort építettek be a hegy gyomrába, az alagút mellé, illetve további két, kisebb alagutat is fúrtak kétoldalt a friss levegőnek. Ennek ellenére manapság nem ajánlott a szabadtüdős átkelés, erre tábla is figyelmeztet.
Pedig a benzingőznél finomabb illatok is terjenghetnének az Alagútban: János azt mesélte, a tervezés idején létezett egy olyan elképzelés is, amely szerint az alagút két falában, teljes hosszban, üzleteket alakítottak volna ki, magában az alagútban bálokat tartottak volna, a jelenlegi, neoklasszicista helyett pedig, ókori egyiptomi stílusú díszítést kapott volna a bejárata.
Fenti összeállítás, a szerző: Fekete Norbert cikke nyomán készült.

Címkék: tudtad

Kapcsolódó hírek:

Meglepetés a legrégibb barlangrajzoknál

Két másik emberfajjal is keveredett a mai ember.

Autólogó-történelem II. - A Ferraritól a Peugeot-ig.

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: